otthonfelújítási támogatás

Itt a teljes lista: ekkora összeget kaphatunk otthonfelújítási támogatásra az egyes járásokban

Itt a teljes lista: ekkora összeget kaphatunk otthonfelújítási támogatásra az egyes járásokban

Ahogy korábban írtuk, a nemrég bejelentett otthonfelújítási program keretében 1 millió forint önerő mellett kamatmentes hitel és vissza nem térítendő támogatás fogja segíteni az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítését. A támogatás mértéke a járásokban élők átlagjövedelmétől függ, ami alapján ennek összege 2,5-3,5 millió forint között szóródhat. A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Energiaügyi Minisztérium most közzétette az egyes jövedelmi kategóriákba tartozó járások listáját és azt, hogy mekkora az a jövedelem, ami felett az igénylő mindenképpen a legnagyobb arányú hitelrészt kapja.

Itt az otthonfelújítási támogatás: ezt keresik a magyarok

Itt az otthonfelújítási támogatás: ezt keresik a magyarok

A kormány bejelentette, hogy új otthonfelújítási programot indít, amelyet az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére lehet igénybe venni. A nagyjából 20 ezer ingatlant érintő otthonfelújítási program 2024. júniusi indulása a várakozások szerint legalább 127 milliárd forintos megrendelést generál a hazai építőipar számára. Most megnéztük a Google Trends adatait az otthonfelújítási támogatás iránti internetes érdeklődésről, ami megmutatta azt is, relatíve hol a legnagyobb az érdeklődés Magyarországon.

Berobbant az új otthonfelújítási program, de létezik egy még kedvezőbb lehetőség is

Berobbant az új otthonfelújítási program, de létezik egy még kedvezőbb lehetőség is

Pénteken bejelentette a kormány a júniusban induló új otthonfelújítási programot az 1990 előtt épült, vezetékes gázzal fűtött családi házakra. Azonnal lelkesen reagáltak rá az építőipar szereplői, hétvégén pedig bemutattuk, mi a 10 legnagyobb újdonsága. Most arról lesz szó, hol helyezkedik el az új program a korszerűsítésre rendelkezésre álló finanszírozási lehetőségek széles palettáján. Jó hír, hogy a legkedvezőbb bankhitelekhez képest is több millió forintot nyerhetünk az új programmal, ugyanakkor évek óta létezik egy másik állami támogatás is, amely sokak számára még kedvezőbb nála.

Megjött a várva várt bejelentés, 10 nagy változás jön az otthonfelújítási támogatásnál

Megjött a várva várt bejelentés, 10 nagy változás jön az otthonfelújítási támogatásnál

2021-ben és 2022-ben már létezett egy nagyszabású otthonfelújítási program Magyarországon, azt mintegy 300 ezer család több mint 600 milliárd forint összegben vette igénybe a Magyar Államkincstárnál. Pénteken a kormány bejelentette az építőipar által már nagyon várt folytatást, de a 2024 júniusában induló új, 108 milliárdos program feltételei több szempontból is eltérnek az előző otthonfelújítási támogatástól. Most 10 pontban foglaljuk össze a már megismert legfontosabb eltéréseket.

Felforgatja a lakáspiacot a frissen bejelentett otthonfelújítási támogatás - Megszólaltak a piac szereplői

Felforgatja a lakáspiacot a frissen bejelentett otthonfelújítási támogatás - Megszólaltak a piac szereplői

Átfogó otthonfelújítási programot jelentett be a kormány, melyet az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére lehet felhasználni. Az építőipari szakértők szerint ezzel végre megérkezett az az első lökés a szektornak, amire a kilábaláshoz szükség volt. Mivel 30%-os energiamegtakarítást kell elérni a támogatáshoz, ezért komplex korszerűsítésben érdemes gondolkodnia mindenkinek. Ehhez építőipari kapacitásból vagy éppen szigetelőanyagból nem lesz hiány. A mintegy 20 ezer támogatott ingatlan felújítása csak az első lépés lehet a hazai ingatlanállomány megújulásában, a kamatmentes hitelen és a támogatáson túl pénzügyi előnyt fog jelenteni az egyes ingatlanok piaci értékének a jelentős növekedése is az igénybevevőknek.

Bejelentette a kormány az új otthonfelújítási programot, 6 millióra lehet pályázni

Bejelentette a kormány az új otthonfelújítási programot, 6 millióra lehet pályázni

Az 1990 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére lehet igénybe venni a júniusban induló új otthonfelújítási programot - jelentette be a kormány egy mai sajtótájékoztatón. 108 milliárd forintot szánnak a REPowerEU keretből a programra részben támogatás, részben hitel formájában. A házszigetelésre, nyílászárók cseréjére, melegvíz- és gázfűtésrendszer korszerítűsésére felhasználható programban legfeljebb 7 milliós beruházással lehet részt venni legalább 30 százalékos energiamegtakarítás elérésével. 1 millió forint önerőt minden esetben biztosítani szükséges hozzá, a maradékra legfeljebb 6 millió forint kamatmentes hitelt lehet felvenni a hamarosan felálló lakossági MFB Pontok hálózatán, a vissza nem térítendő támogatás ezt utólag 2,5-3,5 millió forinttal csökkentheti az adott járás fejlettségétől függően.

Jó hír az otthonfelújítási program, de fontos dologra figyelmeztetnek a szakértők

Jó hír az otthonfelújítási program, de fontos dologra figyelmeztetnek a szakértők

Ahogy már múlt hónapban írtunk róla, az év első félévében megszülethet egy új, államilag támogatott otthonfelújítási program, melynek keretében várhatóan a lakóingatlanok energetikai korszerűsítését lehet majd elvégezni. A várakozások szerint ez egy széles körben elérhető program lehet, melynek kapcsán nem kizárt, hogy vissza nem térítendő támogatás helyett kamattámogatott hitelkonstrukcióról lesz szó. Hogy mit lenne célszerű a programba foglalni, arról a témával foglalkozó szakmai szervezeteket a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület kérdezte.

Elkészült az új otthonfelújítási program, hamarosan bejelentheti a kormány

Elkészült az új otthonfelújítási program, hamarosan bejelentheti a kormány

Elkészült a 2022 végén kivezetett otthonfelújítási támogatás újabb változata. A részletek még nem ismertek, de a szakmai szervezetek már csak a hivatalos bejelentésre várnak – írja az Index. Előtérbe kerülhetnek az energiahatékonysági felújítások, és könnyen elképzelhető, hogy vissza nem térítendő támogatás helyett kamattámogatott hitelkonstrukcióról lesz szó.

Továbbra is támogatják az otthonfelújításokat

Továbbra is támogatják az otthonfelújításokat

A 2022 decemberben befejezett otthonfelújítási programban a kormány eddig 295 ezer család otthonának felújítását támogatta összesen több mint 620 milliárd forinttal. Az otthonfelújítási programban 3 millió forintos kormányzati támogatást kaphattak a családok lakásuk korszerűsítésére. Az átlagos támogatási összeg az államkincstár által közölt adatok szerint 2 millió forintot volt.

Brutális számok érkeztek az otthonfelújítási támogatásról

Brutális számok érkeztek az otthonfelújítási támogatásról

A tavaly év végén zárult otthonfelújítási program utolsó hónapjában másfélszer annyi kérelmet adtak be a családok, mint a program teljes első évében. Ez több mint 100 ezer új igénylés beérkezését jelentette a program végeztével. A Kincstár megemelt létszámmal végzi az ügyintézést, amelynek eredményeként csaknem félévnyi otthonfelújítási kérelmet dolgozott fel másfél hónap alatt. A kifizetések folyamatosak, és a magyar családok 620 milliárd forintnyi támogatást kaptak - közölte a Magyar Államkincstár.

Érkeznek a várva várt levelek az állami ingyenmilliókról - Mire kell figyelni, ha baj van?

Érkeznek a várva várt levelek az állami ingyenmilliókról - Mire kell figyelni, ha baj van?

Óriási roham volt tavaly év végén az otthonfelújítási támogatásért, hiszen a népszerű állami program igénylésének határideje néhány kivételtől eltekintve a többség számára december 31-ével lezárult. A MÁK beérkezési sorrendben dolgozza fel az igényléseket, múlt héten a december elején benyújtott igénylésekről érkeztek a határozatok és a hiánypótlási felszólítások. Az év végi igazgatási szünet miatt tolódtak az elbírálási határidők, és pár napot a MÁK is csúszhat a jelek szerint. Összeszedtük, mire kell figyelni a hiánypótlásoknál, mik a leggyakoribb hibák, és hogy mit tapasztaltunk a MÁK által nyújtott ügyintézési UX-et (azaz ügyfélélményt) tekintve.

Megrohamozták a lakásfelújítók a kincstárt: több mint 100 ezer kérelem érkezett be decemberben

Megrohamozták a lakásfelújítók a kincstárt: több mint 100 ezer kérelem érkezett be decemberben

Megkérdeztük kedden a Magyar Államkincstárt a december 31-én lezárult otthonfelújítási támogatás számairól és a még elbírálás alatt álló kérelmekről, erre ők sajtóközleménnyel válaszoltak. Mint kiderült, a két évig élt program kérelmeinek közel egyharmada az utolsó hetekben érkezett be, a több mint 100 ezer decemberi kérelem több, mint amit 2021 egészében benyújtottak a lakásfelújítók.

Babaváró, falusi CSOK, lakásáfa: megjelent a várva várt rendelet a családtámogatásokról, van egy meglepetés is

Babaváró, falusi CSOK, lakásáfa: megjelent a várva várt rendelet a családtámogatásokról, van egy meglepetés is

A határidők lejárta előtt három nappal, szerdán este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben a több milliós összegű családtámogatások sorsáról. Az otthonfelújítási és az autóvásárlási támogatás kivételével mindegyiket meghosszabbította a kormány lényegi változtatások nélkül, mégpedig két évvel, 2024 végéig. Újdonság, hogy a 30 év alatti tanuló és friss diplomás nők nemcsak szja-mentességet, de teljes diákhitel-elengedést is kaphatnak, ha gyereket szülnek vagy örökbe fogadnak.

Lakásfelújítási őrület Magyarországon: erre figyelj az év végi hajrában!

Lakásfelújítási őrület Magyarországon: erre figyelj az év végi hajrában!

Akár online, akár postán, akár pedig személyesen nyújtjuk be az otthonfelújítási támogatás iránti kérelmet, jelen állás szerint legkésőbb december 31-éig tudjuk ezt megtenni, és nem biztos, hogy lesz hosszabbítás. A személyes ügyintézés lehetőségei a december 22-én kezdődő igazgatási szünetben eleve csak korlátozottak lesznek. Mivel az otthonfelújítási támogatásnál fellebbezésre nincs lehetőség, hiánypótlás pedig csak egyszer tehető (akár 2023 első hónapjaiban), ezért nagyon fontos a körültekintés és a precizitás az igénylők részéről, ehhez próbálunk most segíteni.

Fontos családtámogatásokat szánthat be a kormány: mi lesz a babaváró, a felújítási támogatás, a falusi CSOK sorsa?

Fontos családtámogatásokat szánthat be a kormány: mi lesz a babaváró, a felújítási támogatás, a falusi CSOK sorsa?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy a hazai családtámogatási rendszer több elemének is lejár az időbeli hatálya december 31-én, ide tartozik egyebek mellett a babaváró hitel, a falusi CSOK és a lakásfelújítási támogatás is. Piaci információk alapján – valamint a magyar büdzsé mozgásterét látva – ráadásul kétséges, hogy mely támogatási elemek, milyen feltételekkel folytatódnak majd. A témával kapcsolatban Palkó István, a Portfolio Pénzügy rovatának vezető elemzője volt a vendégünk. Az adás második részében azzal foglalkoztunk, hogy két céget is felvásárolt nemrég a Budapesti Értéktőzsde Xtend platformján jegyzett Gloster Infokommunikációs Nyrt., köztük egy németországi, autóiparban érdekelt szoftverfejlesztő vállalkozást. A tranzakciók hátteréről Szekeres Viktort, a Gloster igazgatóságának elnökét kérdeztük.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.